Debrecen, Kelet-Magyarország és a Tiszántúl szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja. Az egyik legdinamikusabban fejlődő városunk.
Időnként „kálvinista Róma” néven, vagy „cívisváros”-ként emlegetik.
A mai Debrecen területén annak idején a honfoglalók csupán pusztaságot találtak, mégis több települést hoztak itt létre. A legnagyobbak, melyeket 1235-ben már írásban is említettek, Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva, és Debrezun voltak. Ezek a települések a század végére egybeépültek.
„Micsoda körülményeknek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá harmincezer embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs”… (Robert Townson angol utazó, 1793)
A Főtér
A tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek a város. Rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően. Debrecen nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított.
A debreceni felsőoktatás gyökerei a református Kollégiumig nyúlnak vissza, melyet 1538-ban alapítottak.
A Debreceni Egyetem az ország legtöbb karral rendelkező, legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézménye.
Az Egyetem főépülete
A török hódoltság, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, főleg szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.
A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.
1715-ben visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna Székesegyházat.
Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központnak számított. A város gyorsan fejlődött, de konzervativizmusát mindig megtartotta.
Debrecent 1857-ben elérte a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, majd hamarosan vasúti gócponttá vált. Új iskolák, kórházak, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok jelentek meg.
Magasabb épületek, villák épültek, parkokat alakítottak ki, így a város Budapest után másodikként levetette kisvárosias külsejét.
1884-ben az országban elsőként elindult az ún. gőzvontatású városi közúti vasút, mely helyét 1911-ben a villamos vette át, ami a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad.
Az I. világháború után azonban, amikor Magyarországtól elcsatolták a Partium területeit, Debrecen határközeli várossá vált. A gazdasági válságból a turizmus nyújtott kiutat. A Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó épületek épültek, köztük fedett uszoda és az ország első stadionja. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.
A II. világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett. Az 1944. augusztusi bombatámadások során az épületek fele elpusztult, további 20%-uk megrongálódott.
1944. után a polgárok nekiláttak a város újjáépítésének, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a város arculatát, de otthont teremtettek azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.
A történelmi városmag a város tengelyét képező Piac utca két oldalán, az egykori árokkal megerősített városfallal körbekerített területen jött létre.
Az árok építését még Zsigmond király rendelte el a 15. század elején, eredetileg kőfallal. A kőfal sohasem épült meg, tekintve, hogy az Alföld híján van kőnek.
A fal helyett líciumtövisből kerítést építettek, mely 450 évig állt fenn. Szigorúan büntettek minden, a kerítéssel kapcsolatos kihágást.
Debrecenben a legtöbb városrész neve kertre végződik. Nem véletlen ez, hiszen a a 18. század végétől kezdődően a hosszan elnyúló telkek hátsó részén, túl a gazdasági udvaron, dúsan termő szőlők és gyümölcskertek virultak.
A lakótelepek terjedésével a zöld kerteket felszámolták, helyüket bérházakkal építették be. A zöld részek egyre kijjebb, a város köré szorultak. Jó részük mára már szinte belterületnek tekinthető.
Városrészlet
A XIX. század második felében a debreceni sajtó jelentős személyiségeket vonzott a városba, bár hosszútávon megtartani nem tudta őket. Itt kezdte újságírói pályafutását pl. Ady Endre, Krúdy Gyula, Tóth Árpád.
E város szülötte az ország egyik legnagyobb és legismertebb költője, Csokonay Vitéz Mihály.
Több mint 200 évvel ezelőtt alakult meg Debrecenben a Nemzeti Játékszín Társaság, amely a Fehér Ló vendégfogadó szekérszínében tartotta előadásait. Az első kőszínház 1865-ben készült el, és 1916-ban nevezték el a város nagy költőjéről Csokonai Színháznak. Színészcsoportjában olyan kiváló művészek léptek fel, mint pl. Blaha Lujza, vagy Csortos Gyula. A színházban napjainkig jeles színészek és rendezők alkotnak.
A város a sport terén is komoly eredményekkel büszkélkedhet.
A futballisták mellett a női és férfi kézilabdások, a röplabdások, valamint a férfi kosárlabdázók szerepelnek évek óta eredményesen az élvonalban. Debrecenben 2001. óta már 14 rangos nemzetközi sporteseményt rendeztek, amelyek közül 5 világ- és 9 Európa-bajnokság volt. A világversenyek rendezése mellett a sportlétesítmények területén is nagy előrelépések történtek.
Egyszóval, Debrecen csak fejlődik, fejlődik és fejlődik! Érdemes ezt a folyamatot időnként személyesen is „leellenőrizni”!