Győrt a vizek városaként szokták emlegetni. Nem hiába, mivel itt ömlik a Mosoni-Dunába a Rába és a Rábca. Győr régi elnevezése: Arrabona.
A rómaiak idejében ez volt az egyik legjelentősebb határerőd, mely a vidék legfontosabb hadi és kereskedelmi útvonalát biztosította. A népvándorlás során az avaroknak sikerült itt megvetni lábukat. A rómaiak pusztuló várát megerősítették, és a helységnek a Győr nevet adományozták.
Győr mára már Magyarország harmadik, műemlékekben leggazdagabb települése. A barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a műemlékvédelem Európa díját. Ebben a patinás, sokszínű városban az építészeti, kulturális és természeti értékek sora ötvöződik egymással. Győr egyik büszkesége, építészeti remeke a Bazilika, mely alapjait Szent István király uralkodása alatt rakták le.
Ez a város manapság már egyetemi város, ipari fellegvár, a színházak városa, a nyugat egyik kapuja.
A nyugati részen található Püspökerdő, mely parkerdő a város tüdeje, ami kellemes sétára invitálja a turistákat. A gyaloglásban kellemesen elfáradt látogató felfrissülhet a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdőben. Ez az impozáns fürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a belvárosra. A fürdőlátogatás igazán kellemes, pihentető befejezés egy élményekkel teli városnézés után.
Másnap a gyerekek nagy örömére, ellátogathat a család a Xántus János Állatkertbe, ahol szinte minden földrész faunája képviselteti magát, különösen hangsúlyos az afrikai állatok aránya.
A győri kirándulást követően az otthoniak színes élménybeszámolóra számíthatnak.