XV. Harkányi Szüreti fesztivál


Idén szeptember 5-6-án XV. alkalommal kerül megrendezésre a Harkányi Szüreti Fesztivál. Most is, mint minden évben nagy szüreti kavalkád és színvonalas rendezvények várják az ide érkezőket. Kisgyermektől az idősekig mindenki megtalálhatja a kedvére való programot; hiszen lesz itt játéksziget a legkisebbeknek, élő koncertek a fiataloknak, a folklórt kedvelőknek néptánc gála. Hallhatunk operett előadást, cigány- és mulatós zene is szerepel a repertoárban, de a bálozók is rophatják kedvükre. Az elmaradhatatlan néptánccsoportok menettánca zárja a fesztivált, ahol 12-15 népi együttes táncolja végig a főutcát, akiket a Gólyalábasok vidám hada vezet fel. A két napot egy felejthetetlen tűzi játék pecsételi meg. Természetesen kézműves-, és kirakodóvásár, illetve borutca is velejárója a szüreti mulatságnak. A fesztivál közel húszezer embert vonz és évről évre egyre többet, akik közül sokan külföldről érkeznek, kifejezetten erre az időpontra tervezve üdülésüket. Ez is bizonyítja, hogy az ilyen és ehhez hasonló hagyományőrző rendezvények igen nagy vonzerővel bírnak, ezért érdemes fáradozni ezek megrendezésén.

szureti_kep

Elérhetőségek:

Tourinform Iroda Harkány
Tel: 72/479-624
Fax: 72/479-989
e-mail:tourinform@harkany.hu
Honlap: http://harkany.hu

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*